Közeleg a nyár, a kerti partik, grillezések, barbecue-k, bográcsozások időszaka, amikor vendégeket hívhatunk, és jó társaságban a finom ételek mellett különösen jólesik egy-egy pohár bor. Akár fehér-, akár vörösbort kortyolgatunk, a kellemes hatás jótékonysággal párosul, hiszen a nedű segíti az emésztést. Nem véletlen, hogy mintegy tízezer év óta kíséri az emberiséget a borfogyasztás, s már az ókori mitológiákban isteneik voltak, s a bor a kenyér mellett alapvető élelmiszerként szerepelt.

Ma a bort társasági italnak tartja az emberek nagy része, ünnepekhez köthető fogyasztása, ráadásul egészséges, sőt: eleganciát sugall, vagy éppen könnyű, ezért akár nagyobb mennyiségben is fogyasztható – ez derül ki egy reprezentatív országos kutatásból, amely a Magyar Turizmus Zrt. megbízásából készült.

Az ételérzékenységben szenvedőknek azonban oda kell figyelniük arra, hogy az élvezetet nehogy kellemetlen tünetekkel járó rossz közérzet kövesse. A több technológiai eljáráson átesett, erjesztett és érlelt italok, különösen a vörösbor – de a többi alkoholféleség: a sör, a likőrök, pálinka –, ugyanis magas hisztamin tartalmú, hívja fel a figyelmet a Lalátka Olívia dietetikus, s elmagyarázza, mi történik, ha ezekből fogyasztunk. Az alkoholos italok blokkolják a hisztamint lebontó enzim működését, miközben szinte bombázzák a szervezetet hisztaminnal. Emiatt kifejezettebben jelennek meg a hisztaminózis tünetei az arra érzékenyeknél: hasfájás, hasi görcsök, felfúvódás, hasmenés vagy éppen székrekedés léphet fel, sőt, szélsőséges esetben migrénes fejfájás is kialakulhat.

Ha valaki egy-két pohárnyi bor elfogyasztása után fejfájást tapasztal, egyáltalán nem biztos, hogy a bor minőségével van probléma, inkább nagy valószínűséggel a hisztamin lebontása okoz gondot a szervezete számára. A hisztaminérzékenység ugyan a lakosság kis százalékának okoz kellemetlenséget, ám az érintettek leginkább a változó korban és a menopauza előtti időszakban járó hölgyek, akik jellemzően kedvelik az édesebb italokat. Pedig a kontyalávalók okozhatnak legnagyobb eséllyel allergiás tüneteket.

Két lehetőség kínálkozik: vagy kerülni kell a vörösborokat, likőröket, desszertborokat, pezsgőket, s inkább a száraz fehérborok fogyasztását kell preferálni, azokat is leginkább fröccs formájában. Vagy: fogyaszthatunk mértékkel alkoholos italokat lemondás nélkül, ugyanis a hisztaminérzékenyek számára lehetőség van arra, hogy a hisztamint lebontó diaminooxidase enzimet (DAO) speciális tápszerrel pótolják. A DAO enzim fogyasztása bizonyítottan segíti a hisztaminszint megfelelő szabályozását, így az ételallergia kizárása esetén hatásosan segíthetnek minden érintettnek, s a kerti partikon, családi, baráti összejöveteleken ők is gondtalanul beszélgethetnek, falatozhatnak egy-egy pohár bor, sör, más alkoholos ital mellett – tanácsolja Lalátka Olívia dietetikus.

Hozzászólások